Bach virágterápia, Numerológia, Párkapcsolati coaching, Kronobiológia, Coral Club Lélekeszencia » Edward Bach élete és felfedezése

Edward Bach élete és felfedezése

Edward Bach 1886. szeptember 24-én született a Birmingham melletti Moseleyben, rézöntő család elsőszülött fiaként.

Érdeklődését már igen korán felkeltette a természet szépsége. Független, optimista, sokoldalú egyéniség volt, aki egészen ifjú éveitől kezdve szerette a társaságot, a jókedvet, de képes volt akár órákat is egyedül tölteni, a mezőket járva, figyelve a természet megannyi csodáját. Ha bárkit szenvedni látott, lett légyen az ember vagy bármely más teremtmény, nagyfokú részvétet érzett és egyetlen vágy élt benne: segíteni!

Orvostudományi tanulmányait húsz évesen kezdte. Ezután egy londoni kórházban helyezkedett el baleseti sebészként, majd a bakteriológiai és immunológiai osztályon asszisztensként dolgozott.

1917 júliusában szervezete összeomlott. Rosszindulatú tumort távolítottak el a lépéből.

Saját kijelentései alapján következtethetünk arra, hogy ekkor már hosszabb ideje boldogtalanul, nehézségek közepette élt, és később betegségét is e mélyen benne dolgozó erőknek tulajdonította. A műtét után az orvosok csupán három hónapot adtak neki. E három hónapból tizenkilenc termékeny esztendő lett.

Gyógyulása után élete fő hajtóerejévé a valódi gyógyítás keresése vált. 1922-től 1928-ig a Londoni Homeopátiás Kórházban dolgozott. A megbetegedéseknél fokozott figyelemmel kísérte a pszichikus komponenseket, ami bizonyos lelki személyiségtípusok és az emberi természet reakciómódozatainak intuitív felismeréséhez vezetett.

Orvosi karrierje csúcsán visszavonult, hogy teljesen a különféle személyiségtípusok tanulmányozásának és a specifikusan gyógyító növények felkutatásának szentelje magát.

Asszisztensnőjével, Nora Weeks-szel az úgynevezett tizenkét gyógyító közül felkutatják és feldolgozzák az első kilenc virágot, majd felfedezi a sorozat három hiányzó gyógyírját is. Bach egyre érzékenyebbé, fogékonyabbá válik, ami további virágok felkutatására ösztönzi. Negatív lelki kedélyállapotokat él át, és ilyenkor talál rá a mindenkor megfelelő növényre. Az eszencia feldolgozása és bevétele után a beteges szimptómák néhány órán belül eltűnnek.

1936-ban befejezettnek tekintette művét, rendszerét lezárta. A teljes rendszer 38 virágot foglal magában.

Edward Bach 1936. november 27-én szívelégtelenség következtében halt meg álmában.