Bach virágterápia – Homeopátia – Schüssler sók

0

Szerző: Hoszter Erzsi | Tartalom: Homeopátia, Schüssler-sók | Dátum: 2012-04-22

Ahogy mélyül a tudásom a természetgyógyászat és az ezoterika területén annál inkább úgy érzem, hogy egyre többet szeretnék tudni saját magamról és a körülöttem lévő világról.


Most a tavaszi időszakban több tanfolyamon is részt vettem a Homeopátiás Baráti Kör szervezésében, ahol betekintést nyerhettem a homeopátia és a Schüssler sók világába.
A homeopátia felfedezőjének Samuel Hahnemannak köszönetet mondok most én is, hisz Edward Bach az ő nyomdokain elindulva, homeopata orvosként hozta létre a Bach-virágterápiát, ami szelíd és csodálatos gyógymód. Örülök annak, hogy megismerhettem és van lehetőségem alkalmazni a mindennapokban ezt a terápiát magam és mások megsegítésére.

NÉZZÜK, MIK VOLTAK AZ ALAPOK!

Egy kis történeti áttekintés:


A homeopátiát Samuel Hahnemann (1755-1843), német orvos, kémikus alkotta meg és fejlesztette ki. Hahnemann az akkoriban a malária gyógyítására sikerrel alkalmazott kínafa-kéreg kivonattal (kinin)l kísérletezve azt figyelte meg, hogy egészséges embereken a szer ugyanazokat a tüneteket produkálja, mint a betegség maga. Következtetése az volt: similia similibus curantur, azaz „hasonló hasonlót gyógyít”, ami a mai napig a homeopátia első és legfontosabb elve maradt. Hahnemann feltételezte, hogy paradox módon, minél kevesebb a hatóanyag a szerben, annál erőteljesebb a hatása. Ezért sokszorosan hígította a hatóanyagokat. Később úgy tapasztalta, hogy szereinek hatékonysága nőtt, miután lovas kocsin szállították őket (a távolabb élő betegei gyorsabban gyógyultak ;-) ) ezért bevezetett egy potenciálásnak nevezett eljárást is, ami lényegében mechanikai rezgetést, rázást-ütögetést jelent.

Hahnemann eredményeit először 1796-ban publikálta, majd később az Organon nevű fő művében összefoglalta, ami több kiadást ért meg – ma is kapható.

A homeopátia gyorsan elterjedt Hahnemann határozott fellépésének, a folyóiratoknak és a korabeli gyógymódok brutalitásával szembeni érzelmi ellenállásnak köszönhetően.
Azonban a kis mennyiségek használata miatt különösen sokat gúnyolták a homeopatákat az anyagelvű hagyományokhoz ragaszkodó gyógyítás képviselői.

Ismerős? Ha valaki felfedez valami újat, valami jobbat és netán olcsóbbat és egyszerűbbet máris támadások kereszttüzébe kerül.

Alapvető különbség volt a korabeli akadémikus orvosláshoz képest az is, hogy a homeopátiás szemléletben a szervezet öngyógyító képességét igyekeztek serkenteni.
Ez az alapvető különbség még napjainkban is így van: az allopátiás orvoslás tüneteket kezel, míg a természetgyógyászat a szervezet öngyógyító képességeit igyekszik működésbe hozni – ebből következik, hogy határai is ott vannak, ameddig ezek rendelkezésre állnak. Ezért lenne üdvözítő, ha az orvoslás mindkét kezelést alkalmazná!

Mi volt a helyzet Magyarországon?
Magyarországon az 1820-as évekre vált ismertté a homeopátia. Nevét hasonszenvnek magyarították, vagy szelíd gyógymódnak nevezték. Egyre több orvos tért át erre az új gyógyító módszerre és nagy magyarjaink is előszeretettel alkalmazták a homeopátiát- többek között Széchenyi István és Kossuth Lajos.

Itt sem volt egyszerű, mert 1819-ben – a hivatalos orvosi és gyógyszerészi intézmények tiltakozásának hatására – császári rendelettel tiltották be a homeopátiát a Habsburg Birodalom területén, de a tiltást nem tartották be szigorúan és később a tiltó rendeletet visszavonták.

Az 1860-1870-es években Magyarországot a homeopátia fellegvárának tartották és több kórházban is alkalmazták (Nagyvárad, Kőszeg, Gyöngyös, Budapest)

1865-ben Almási-Balogh Pál elnökletével megalakult a Magyar Hasonszervi Orvosegylet

A későbbiekben a pesti egyetem orvosi karán homeopátiás tanszéket is létrehoztak.

Az emberek érdeklődése a homeopátiás gyógymód iránt a 19. század végére csökkent, amikor az akadémikus orvoslás több, látványos tudományos eredményt hozott, a homeopátia terén viszont nem következett be nagy előrelépés. A fentebb ismertetett egészségügyi intézményekben nagyrészt megszűnt a homeopátiás gyógyítás, egyre kevesebb homeopata orvos praktizált, a laikus homeopaták száma is lecsökkent. A homeopátia ügyét Schimert Gusztáv (1877–1955) élesztette újjá, aki 1918-tól 1944-ig az Elisabethinum homeopátiás osztályát vezette, emellett kiterjedt magánpraxist folytatott. Orvosi működésébe orvos fiait is bevonta (közülük a legismertebb Szentágothai János professzor volt).

1948-tól, illetve 1950-től a homeopátiát (más alternatív gyógymódokkal együtt) „kapitalista”, nem kívánatos gyógymóddá nyilvánították. A patikák államosításakor a homeopátiás szereket is be kellett szolgáltatni, így e módszer gyakorlása lehetetlenné vált.

Az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) 1990-ben megvizsgálta a homeopátia ügyét, és közölte a minisztériummal szakvéleményét: „…a homeopata gyógymód magyarországi alkalmazásának tiltása nem indokolt.” A Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Tudományok Osztályának a komplementer medicináról kialakított állásfoglalása a homeopátiát a filozófiai alapokon nyugvó eljárások közé sorolta be.

Miután a homeopátia gyakorlása hivatalosan is újra lehetségessé vált, 1991-ben megalakult a (újjáalakult) Magyar Homeopata Orvosi Egyesület.

Kik indultak el Hahnemann nyomdokain?

A homeopátia elveit is alkalmazva fejlődött ki Németországban többek között az antropozófus orvoslás (Rudolf Steiner). Az íriszdiagnosztika felfedezője, Péczely Ignác pályafutása is laikus homeopataként indult, de később más utakra tért.
Edward Bach a Bach-virágterápia létrehozója is Hahnemann nyomdokain indult el, hisz ő is homeopata orvosként kezdte.
Wilhelm Schüssler is a kezdeti időkben homeopátiás módon kezelte a betegeit.

A Schüssler-sókról:

Dr. med. Wilhelm Heinrich Schüssler (1821-1898 ) német orvos.

Érdeklődése már korán a homeopátia felé fordult, és diplomája megszerzése után teljes mértékben homeopátiával kezelte betegeit. Homeopátiás közleményeivel sokat tett a homeopátia általános elfogadtatásáért is. Később azonban kritikai hangok is megjelentek nála, és egy olyan terápiás rendszerre vágyott, mely egyszerűbb, áttekinthetőbb, de ugyanakkor ugyanolyan hatékony, mint a homeopátia. Széles látókörű, gondolkodó, és kutató emberként nyitott szemmel járt a tudomány világában. Tudásának, tapasztalatainak és kutatásainak eredményeképpen a betegségek elsődleges okaként a szervetlen sók tényleges, vagy relatív hiányát jelölte meg.

A terápia ennek megfelelően számára azt jelentette, hogy a különböző betegségeknél az anorganikus
anyagok hiányát kívülről kell pótolni.

Terápiájában 12 ásványi sót használ, melyek megléte elengedhetetlen szervezetünk kiegyensúlyozott működéséhez

Schüssler terápiás rendszere azonban nem direkt helyettesítő terápia, hanem ingerterápia a szervezet, a sejtek számára. Azaz nem a tényleges hiányt pótolja, hanem azt az ingert adja meg a szervezet számára, hogy mit kell tennie, hogy rendezni tudja az ásványi-só hiányos állapotot és hogyan legyen újra egészséges.

A Schüssler által kiemelt ásványi sók összetevőit, a tudomány jelenleg a makro, illetve a mikroelemek között tartja számon, azaz a szervezet számára elengedhetetlenül fontos ásványi anyagokról van szó. Ebből is látszik, hogy Schüssler fantasztikus megfigyelő és klinikus volt. Számára sokkal hamarabb nyilvánvalóvá váltak olyan összefüggések, melyet a tudomány csak később fedezett fel. Azonban az idők során változó tudományos megismerés nem változtatott terápiás rendszere érvényességén, melyet mintegy 150 év óta sokan megtapasztalhattak.

A Schüssler-féle terápia gyakorlatilag az alapító gyógyító munkásságát tükrözi mind a mai napig, abból semmit sem kellett elhagyni vagy lényegesen megváltoztatni, sőt ezzel éppen ellentétesen dr. Schüssler számos olyan terápiás összefüggésre rámutatott, melyek érvényességének bizonyíthatósága csak sokkal később vált lehetségessé.

A tizenkét Schüssler só:

1. Calcium fluoratum (folypát – kalcium-fluorid – CaF2)
2. Calcium phosphoricum (foszforsavas mész – kalcium-foszfát – CaHPO4 x 2H2O)
3. Ferrum phosphoricum (vas-foszfát – FePO4 x 4 H2O)
4. Kalium chloratum (kálium-klorid – KCl)
5. Kalium phosphoricum (kálium-foszfát – KH2PO4)
6. Kalium sulphuricum (kálium-szulfát – K2SO4)
7. Magnesium phosphoricum (magnézium-foszfát – MgHPO4 x 3H2O)
8. Natrium chloratum (nátrium-klorid – konyhasó – NaCl)
9. Natrium phosphoricum (nátrium-foszfát – Na2HPO4 x 12H2O)
10. Natrium sulphuricum (nátrium-szulfát – Glauber-só – Na2SO4)
11. Silicea (kvarc – kovasav – SiO2 x H2O)
12. Calcium sulphuricum (kalcium-szulfát – gipsz – CaSO4 x 2H2O)

ARCDIAGNOSZTIKA -ARCODRA VAN ÍRVA!

Schüssler doktor terápiás rendszerének kialakítását követően kereste azokat a külső jeleket, melyek rámutatnak egy-egy hiányállapot kialakulására még a betegségek megjelenése előtt. Az arc elváltozásaiban vélte felfedezni.

Követői tökéletesítették, hozzátették saját tapasztalataikat, megfigyeléseiket és kialakult a ma is használt arcdiagnosztikán alapuló Schüssler terápia.

Bach doktor mottója igen csak aktuális napjainkban is  „Gyógyítsd Tenmagad!”

Tessék, itt a lehetőség, csak mindenkinek ajánlani tudom, hogy laikusként sajátítson el ezekből a tudományokból annyit, amennyit tud!

Néhány link:

Homeopátia:
http://www.homeopatia.info.hu
http://www.hbk.hu/homeopatia
http://www.homeopata.hu

Schüssler-sók
http://www.arcdiagnosztika.hu

Természetesen a neten még találhatsz másutt is lehetőséget, de én a fentieket ismerem, és jó szívvel tudom ajánlani.

Ha segítségre van szükséged, nem boldogulsz egyedül, vagy egy kívülálló segítő rálátására van szükséged, akkor szeretettel várlak

a II. ker. Margit krt. 5-be, a Fényműhelybe


Bach-virágterápiára és Schüssler – arcdioagnosztikára

MOST 2 HÓNAPIG INGYENES AZ ARCDIAGNOSZTIKA!


ELŐZETES BEJELENTKEZÉS SZÜKSÉGES!


Mit hoz számunkra 2012?

1

Szerző: Hoszter Erzsi | Tartalom: Bach virágterápia, Numerológia | Dátum: 2012-01-01

Megérkezett 2012!

Vajon mit várhatunk ettől az évtől? Lesz világvége vagy üzleti fogás a hisztéria és a félelemkeltés? Mit mond a maja naptár? Te mit gondolsz?

2+0+1+2–>5. A Püthagoraszi numerológia szerint az 5 a  Merkúr száma.

Eleme a levegő és a föld. Nincs olyan rés, ahová a levegő be nem férne, könnyű és mozgékony és ezért mindenütt jelen van, megfoghatatlan. A föld szilárd, formálható, megfogható, termékeny és befogadó, viszont nehezen mozdul és súlyos.

Az 5-ös szám a jelen oszlopában, lelki szinten helyezkedik el a mátrix közepén. Világközepe érzés kapcsolódik hozzá. Érezhetjük azt, hogy a világ csak velünk foglalkozik: megkapunk minden szépet és jót, amire csak vágyunk vagy minden rossz „csak” velünk történik és „direkt” ellenünk van az egész világ.

A  szellemi szint és a jövő formálása szabad akaratunkra van bízva.

Az 5-ös szám a HÍD, ami mindent mindennel összeköt. Ha van híd, akkor mindenkihez és mindenhová eljuthatunk, de hozzánk is eljuthat minden és mindenki. Abban van döntésem, hogy nem megyek át a hídon, de azt nem tudom megakadályozni, hogy a világ „átjöjjön” hozzám, viszont nem vagyok köteles beengedni azt, ami negatívan hat rám. De előttem a lehetőség, mert egy másik hídon én is eljuthatok oda, ahová szeretnék.

A fentiek megvalósításával kapcsolatosan van egy kis probléma: állandó, tudatos figyelmet követel. Bármikor bármilyen hidak tűnhetnek fel és tűnhetnek el- nagyon tudatosnak és kreatívnak kell lennünk ahhoz, hogy az irányítás a kezünkben maradjon.

Ez az az energetika a változásról és nem a tervezésről szól, mert bármi, bármikor közbejöhet, ami felülírja eddigi terveinket!

Nézzük, mi van a batyuban még!

Az 2012.01.01. az idei év születésnapja, 2+0+1+2+1–>7 . Numerológiai megközelítés szerint a 7-es szám a Neptun bolygó minőségének felel meg. Eleme a víz, a tenger.

Mit kell tudni a Neptunról? Általánosságban a határtalanság, tehát egyben a kháosz planétája.

Mint elv, az egyetemességben való felolvadást, a mindenre kiáradó szeretetet, Isten átélését, az áldozatkészséget és önfeláldozást, de ugyanakkor az egyéniség kereteinek szétolvadását, a határtalanságba áradást, a kháoszt, a ködös bizonytalanságot fejezi ki.

Hozzátartozik a hit, a gyógyító képesség, megértés és részvét, empátia, filozofikus gondolkodás, kritikai érzék, tapasztalás, elmélyülés, spiritualitás, alternatív gyógymódok, titok, összefüggések meglátása, a lélekkel való foglalkozás, áldozatkészség, karitatív tevékenység, elemzés, kutatás, jó megfigyelés, meditáció, ideák, plátói szerelem, belső csend.

Harmonikus jellemformáló hatása:

érzékeny, érzékfölötti benyomásokra fogékony- intuitív, ösztönös, inspirált, tiszta, hívő, önzetlen, nagy képzelőerő és művészi hajlam, szolgálni és segíteni kész, jó megfigyelő, békeszerető, empatikus, emberszerető, nagyvonalú és erkölcsös, odaadó, önfeláldozó,

Diszharmonikus jellemformáló hatása:

zavaros, kaotikus, közönyös, ingatag, változékony, nemtörődöm, túlérzékeny, szétfolyó, tétova, betegesen fogékony minden hatásra – kritikátlanul befogad dolgokat, túlfeszült idegzetű, ködösítő, sértődékeny, túlérzékeny, depresszióra hajlamos, önbizalom hiányos, szűk látókörű, irracionális, agresszív, hitetlen, hazudozó, zavarosban halászó, kizökkent nemi hajlamú, függőségekre hajlamos,

A fenti felsorolás nem teljes, de ha belegondolsz milyen a tenger, akkor eszedbe juthatnak más analógiák is.

Asztrológiai szempontból a 12-es ház és a Halak jegy tartozik a Neptunuszhoz. A 12-es ház a megpróbáltatás házcsoportba tartozik, a sorscsapások háza. A sors kényszerítő helyzeteit, próbáit hordozza magában. Ezekből tanulhat legtöbbet az egyén, ezáltal ez az a ház, amely a legnagyobb fejlődési lehetőséget kínálja.

Érdemes elolvasni mit mond a mitológia Poszeidón-Neptunusz archetípusáról! Érdekes módon, a Neptun bolygót akkor még nem fedezték fel, mégis Poszedión egyértelműen jellemzi azt a princípiumot, amit ma is hozzárendelünk. Attól, hogy valamit nem tudunk érzékelni, még nem jelenti azt, hogy nem létezik!

Most mit gondolsz? Világvége?


Ha akarod igen, ha akarod nem! Miért is?


Elöljáróban megemlíteném, hogy elektromágneses mezők láthatatlan, hallhatatlan univerzumában élünk és mi magunk vagyunk az energetikai rezgések ragyogó példái. Valamennyi feloldatlan érzelmünk, amit kisugárzunk, diszharmónikus energiamintát eredményez. Energiamintáinkat a víz képes „megjegyezni”

Ebben a dimenzióban fizikai testünkkel vagyunk jelen, amelynek több mint 70%-a víz. A víz hihetetlen gyógyító erővel rendelkezik, de iszonyú pusztítást is tud végezni. A víz emlékezik, megjegyzi az információt és aszerint cselekszik, mindaddig, amíg nem közlünk vele másik információt. A víz programozható: saját gondolataink és környezetünk általunk befogadott történései által változtatjuk meg, kódoljuk át a testünkben lévő vizet.

A világ olyan, amilyen. Az emberiségnek nagy felelőssége van abban, hogy ilyenné formálta.

Ha mást szeretnél, tegyél érte nap, mint nap! Ne másoktól várjuk csak a megoldást, hanem a saját eszközeinkkel tegyük jobbá, élhetőbbé ezt a bolygót!

A megoldás nagyon egyszerű, de rettenetesen nehéz!

Mennyire vigyázol a gondolataidra, mire szoktál gondolni, alapvetően pozitív dolgokra vagy inkább negatív beállítottságú vagy? Amilyenek a gondolataid olyanná válik a lelked is. Ha lelked rendben van, akkor boldog vagy, függetlenül az életben elfoglalt státuszodtól, ha pedig sérült a lelked a vége betegség lesz. Ha negatívak vagyunk, akkor gyengítjük az immunrendszerünket, de ha az alapmagatartásunk pozitív, akkor bármilyen helyzetben képesek vagyunk meglátni a lehetőséget.

Ha gondolunk valamit, és energiával látjuk el azáltal, hogy valóságosnak tartjuk vagy kimondjuk, akkor ez a rezgésminta megőrződik a testünkben lévő vízben és a megfelelő rezgés formájában hatást fejt ki körülöttünk. Így befolyásoljuk környezetünket. a többi ember reagál erre, mi megkapjuk a megfelelő visszacsatolást, amely tovább erősíti rezgéseinket – és itt kell nagyon észnél lenni, hogy azt fogadjuk be, ami építőleg hat ránk.

Egy jól használható tanács: Ne feledkezzünk meg a köszönetről, a háláról. Az energia mindig a figyelmünket követi, és ha tudatában vagyunk a hálánknak, akkor ennek megfelelő rezgéseket sugárzunk, ezzel ugyanolyan rezgéseket vonzunk, ugyanis megszaporodnak azok a helyzetek, amelyekben jó okunk van hálásnak lenni.

Szerinted, ha negatív érzéseket és rezgéseket sugárzunk, akkor mit kapunk vissza?

Másoknak szánt szavaink és gondolataink elsősorban miránk hatnak, a saját rezgésünket romboljuk.

Nagy szerepe van az életmódunknak, a táplálkozásnak. Gondolkodtál már azon, hogy milyen rezgése lehet a modern ember ételének, italának. Ha csak az egyik legfontosabbat nézzük, a vizet: szerinted tiszta forrásvíz vagy vegyileg kezelt „ivóvíz” emeli a rezgésünket. Mire „emlékezhet” az a víz, amit jól megkezeltek, hogy „iható” legyen.

Melyik kristályszerkezet tetszik jobban?

Ilyen volt:

Ilyen lett:

Ezt Te is meg tudod csinálni!

Az egy dolog, hogy 2012-nek, sőt 2012.12.21-nek van egy sajátos rezgése, de nem vagy védtelen azon a napon sem.

Télen, ha strandpapucsban és nyári ruhában kimész az utcára, akkor először fázni fogsz, majd megfagysz, ha nem keresel menedéket és ruhát. De Te már tudod, hogy fel kell öltözni, sőt képes vagy élvezni a tél örömeit is.

Így lesz ez ezzel az esztendővel is: bele is “pusztulhatsz”, de élvezheted az örömeit is!

Ne feledd, a víz hordozza az életet és a halált is és Te vagy a programozó!

A Bach virágterápia, ami egycsodálatos gyógymód is rezgést közvetít, beviszi az információt, harmonizálja a rezgésszintedet és ezáltal elősegíti a gyógyulást.

Már azzal is segítesz magadon, ha mielőtt vizet iszol, kezedbe veszed a poharadat és pozitív gondolatokat sugárzol feléje vagy ráteszed, a poharadat valamelyik Bach-virág kártyára néhány percre mielőtt megiszod.

Próbáld ki!

Boldog új évet kívánok 2012-ben is!

Hoszter Erzsébet
Numerológus, Bach virágterapeuta

ON-LINE BEJELENTKEZÉS

KAPCSOLAT

Kizárólag előzetes bejelentkezést tudok elfogadni!

Békés, boldog, ömömteli ünnepeket!

0

Szerző: Hoszter Erzsi | Tartalom: Jókívánságok | Dátum: 2011-12-27

Téli depresszió, lehangoltság, fáradság, lelki problémák,

párkapcsolati problémák, munkahelyi problémák,

iskolai problémák esetén is segít a Bach virágterápia!



1

szót
szólni. Egy
beteget felvidítani.
Valakinek kezet nyújtani.
Megdicsérni az ételt. Nem
feledkezni
meg egy
közeledő születésnapról.
Óvatosan csukni be az ajtót.
Apróságoknak örülni. Mindenért
hálásnak lenni. Jó tanácsot adni. Egy levél
írásával örömöt szerezni. Apró
tűszúrásokon
nem évődni. Jogos panaszt nem emlegetni
föl újra. Nem tenni szóvá, ha a másik hibázott. Nem
fogni fel elutasításként, ha háttérbe
szorultunk. Levert hangulatot nem venni
komolyan. Nem sértődni meg egy
félresikerült szó miatt.
Megtalálni az elismerő, dicsérő szót
a jóra, az együttérzés szavát a megalázottnak,
egy tréfás szót a gyerekeknek. Meleg kézszorítással
vigasztalni a szomorút. Becsületesen elismerni az
elkövetett helytelenséget.Örülni a holnapi napnak.
Bizonyos dolgokra aludni egyet. Mindenre rászánni
a kellő időt és gondot.
És mindenben: szeretettel lenni.

Bach virágterápia, Numerológia, a nyers étel csodái és az on-line marketing

0

Szerző: Hoszter Erzsi | Tartalom: lélekgyógyítás | Dátum: 2011-11-11

Címke:, ,

Hogy jön ez össze?

Először én sem gondoltam, hogy milyen szerteágazó tudás szükséges lehet ahhoz, hogy jó terapeuta lehessek és elérjek azokhoz az emberekhez, akikhez szeretnék és engem is megtaláljanak.

Bach virágterápia, Numerológia, a nyers étel csodái és az on-line marketing

Bach virágterápia és Numerológia

Amikor elvégeztem a Numerológiát és a Bach virágterápiát az Éden Felnőttképző Központban úgy éreztem, hogy ezzel az eszköztárral tudok majd segíteni az emberek problémáin. Valóban tudtam is, de az ember bonyolult élőlény, és ha nem veszem figyelembe a holisztikus szemléletet és nincsenek eszközeim a lét mindhárom síkjának gyógyítására – test-lélek-szellem-, akkor nem biztos, hogy tartós eredményt tudok elérni.

Bach virágterápia

Talpmasszázs és Fitoterápia

Ezért megtanultam a Magyar Természetgyógyászok és Életreformerek Tudományos Egyesületénél, az Életerő Házban Bánszky Judittól a talpmasszázst, jelenleg végzem ugyanott a természetgyógyász modult, majd jön az egészségügyi modul és rendkívül érdekel még a fitoterápia is – Szabó Gyuri bácsitól, a bükkszentkereszti füves embertől is szeretnék még tanulni.

Ez nem jelenti azt, hogy adott esetben ne küldjem el a pácienst egy másik reflexológushoz vagy fitoterapeutához akik jobban értenek hozzá mint én, mert már több a gyakorlatuk, nagyobb a tapasztalatuk.

Már szerveződik a konzulens orvosi háttér is, mert vannak esetek, amikor az allopátiás orvoslás a megoldás, ill. ketten vagy többen együtt sikerül meggyógyítanunk a pácienst.

talpmasszázs

Homeopátia és Schüssler sók

Kirándulást tettem még a homeopátia és a Schüssler sók területére is – ebben nagy segítséget kaptam a Homeopátiás Baráti Körtől, akik ingyenes vagy kedvezménye tanfolyamaikkal segítenek, hogy minél többen megismerhessük ezeket a csodálatos gyógymódokat, és gyűjtöm, feltérképezem a módszereket, hogy kinek mi javasolható, kit melyik orvoshoz, alternatív gyógyászattal foglalkozó terapeutához tudjak elküldeni, ha az én eszköztáram kevésnek bizonyul.

Nem vagyunk egyformák, ezért személyiségfüggő, hogy kinek melyik gyógymód áll közelebb az alkatához. Azért mert a barátnőmnek bevált egy módszer, nem biztos, hogy nekem is vagy csak nem szimpatikus a gyógyító – van ilyen.

Ha problémád van, lehetőleg olyan gyógymódot keress, ami közel áll hozzád, elfogadod a gyógyító személyiségét, bízol benne.  Az is fontos, hogy hajlandó legyél tenni Te is valamit a gyógyulásodért.

Senki nem tud rajtunk segíteni, csak saját magunk. A gyógyító megmutatja az utat, felnyitja a szemed, de tenni, Neked kell.

Nagyon sokat tehetünk magunkért már csak azzal is, ha megfelelően táplálkozunk. Ha körbe nézünk az élőlények között csak az ember az, aki süti – főzi az ételeit. Biztos, hogy jól van ez így?

Schüssler sók - arcdiagnosztika

A nyers étel csodái

Nyáron megismerkedtem a nyers étel csodáival is és nemrég voltam az első Zöldturmix Fesztiválon, melyet Lénárt Gitta és csapata szervezett.

Sok mindent tanultam ezekről a dolgokról is és megtapasztaltam kitűnő élettani hatásukat.

Újabb tapasztalat, újabb eszköztár. S ki tudja még, mi van az orrunk előtt, amit eddig észre sem vettünk, pedig nagyon megkönnyítené az alkalmazásuk, hogy egészségesek maradjunk, vagy azzá váljunk.

zöld turmix

Miért tanulok még on-line marketinget is?

A mai kor eszközeit is használni kell, hisz sajnos a fiatalok körében is egyre több probléma-betegség vár orvoslásra, gyógyításra. Ők már informatikai ismeretekkel „születnek”, ezért őket a virtuális világban lehet utolérni és nagy valószínűséggel ott is keresnek kapcsolatokat. Ha segíteni szeretnék nekik, akkor nem árt tudnom, hogy mi a Facebook, mi az iwiw, a twitter, a youtube és még egyéb más közösségi oldal. Ismernem kell a skype-t az msn-t és még egy csomó mindent. Tudnom kell, hogy kik keresnek és milyen témában, mert arra kell felkészülnöm. Az on-line marketing eszközök segítenek ebben, hogy az találjon meg és én is azokat érjem el, akiknek rám van szüksége. Így aztán belekezdtem egy on-line marketing tanfolyamba az On-line Marketing Akadémiánál (OMA)

On-line marketing

Azt már látom, hogy nem ülhetek a babérjaimon, hanem életem végéig tanulnom kell. Még szerencse, hogy nem esik nehezemre! :-)

Szándékomban áll összeállítani egy ingyenes információs anyagot a rendelkezésemre álló tudásból, ami elsősorban praktikus gyakorlati tanácsokat ad majd a mindennapi életvitelhez, amik sokkal egyszerűbbek, mint gondolnád, csak eddig nem jutott eszedbe vagy nem tudtál róla.


Ha érdekel, kérlek, írj nekem emailt!

Hogyan segíthet a gyereknevelésben a numerológia?

0

Szerző: Hoszter Erzsi | Tartalom: Numerológia | Dátum: 2011-03-30

Címke:, ,

A mai gyermekközpontú társadalmunkban igyekszünk megtenni mindent, hogy a kis jövevény jól érezze magát már akkor is, amikor a világra jön. Tanult mintáink, ösztöneink, szakértői támogatás sorakozik mögöttünk, és ezekből szemezgetünk a gyermeknevelés során.

Sokszor mégis úgy érezzük, hogy kudarcot vallunk: a mi gyermekünk viselkedésére nincs magyarázat. Az édesanyánk azt mondja, hogy mi soha nem tettünk ilyet. Kérdezzük a párunk édesanyját, s kiderül, hogy ő sem találkozott hasonló esettel, sőt a barátnőnk sem. Ülünk a gyerekszobában, és fáradtan nézzük szuszogó gyermekünket, aki miután mindent szétszedett és szétdobált a szobában, és akinek már harmadszor meséltük a Micimackót, a fáradtságtól és a hisztitől végre elaludt, és ez így van, mióta megszületett.

Mintha „bomba” csapódott volna a családba. Soha nem fárad el, gyorsan csinál mindent azóta is. Már nagyon korán felállt, elindult és már beszél is, pedig még milyen kicsi! Nem értjük, hisz nem ő az első gyerek a családban, bezzeg a testvérével, mennyivel könnyebb volt! Ő a kezdetektől fogva nyugalmat és békét hozott a családba, most is egy kis angyal és tessék, kaptunk hozzá egy ördögfiókát vagy legalább is, úgy érezzük!

Amikor megszületik a gyermekünk, a születési dátumával kapunk hozzá használati utasítást is. De ha nem tudjuk dekódolni, akkor alkalmazni sem tudjuk. Próbálkozunk. Ha szerencsénk van, akkor ráérzünk, vagy eltaláljuk, mit kell tennünk, hogy gyermekünk nyugodt, kiegyensúlyozott baba legyen.

Némelyik csecsemő már a születésekor kinyilvánítja, hogy ő a „kiskirály”, és mindig felhívja magára a figyelmet, és „elvárja”, hogy körülötte ugráljanak – neki mindegy, hogy hol, csak királyi legyen az ellátás! Némelyik csecsemő nyugodt és békés, de csak az édesanyja társaságában érzi igazán jól magát, nem szereti az idegeneket. Aztán van, aki a kezdetektől szereti a társaságot, szereti, ha beszélnek hozzá, mindegy, hogy ki, csak valaki tartsa szóval Másoknál első a biztonság, a rendszeresség, a megszokott körülmények a fontosak – ők nem szeretik, ha mindenhová magukkal viszik a szülők őket. A szabadság gyermekei pedig megint másképpen viselkednek, sokszor a hisztivel emberpróbáló feladatokat adva a szülőknek. A harmónia gyermekei jobban igénylik a kedvességet és a szépséget maguk körül – hozzájuk a kezdetektől „szépen” kell beszélnünk. Csak akkor tudnak nyugodtan fejlődni, ha a körülöttük lévők is harmóniában élnek, mert azonnal „megérzik”, ha kibillent az egyensúly. Vannak olyan csecsemők is, akiket fokozottabban kell védeni, mert nagyon érzékenyek a zajokra, hangokra, illatokra, huzatra. Nem szeretik a zajos társaságot maguk körül. Aztán a koraérett csecsemők – belenézünk a szemükbe, és úgy érezzük, hogy mindent tudnak rólunk. Fontos náluk is a rendszeresség, a határok-szabályok betartása kis életükben. Olyan gyermekünk is lehet, aki nem tud várni: neki minden azonnal kell, ha nem kapja meg, akkor kiabál – már egészen apró korában tudja, hogy kivel meddig mehet el.

A numerológia tudománya segít abban, hogy a születési dátumból dekódoljuk gyermekünk „használati utasítását”.

Minden egyes számjegy egy adott energetikát képvisel, melyek megléte vagy hiánya a személyiségünk záloga. Az energetikát szabad akaratból használhatjuk jól vagy rosszul.

Gyermekünk, amikor megszületik ezt az energetikai „batyut” hozza magával, és ez az ő hajtómotorja, aminek megfelelően „működik”. A mi dolgunk, hogy úton tartsuk és biztosítsuk számára a megfelelő üzemanyagot. Ha másmilyent kap tőlünk, mint amire szüksége van, akkor „elromlik”: „viselkedészavaros” lesz, vagy megbetegszik.

Már az sem mindegy, hogy milyen a gyerekszoba berendezése: szellős vagy tele van bútorral, játékkal; egyszerű vagy „habos-babos”, élénk színű vagy pasztell; napos vagy inkább a szórt fény dominál. A játékok is nagyon fontosak: puha-meleg plüssállatok, szétszedhető dolgok, építőjáték, könyvek. Némelyikük szereti a társaságot, némelyikük nem. A mesék is nagyon meghatározóak: van olyan gyerek, aki a rövid, csattanós meséket, állatmeséket szereti, ahol a főhős az okosságával győz, és ki nem állhatja a butácska Micimackót! Van olyan gyerek, aki akkor nyugodt, ha a szeretett személyek mindig körülötte vannak, hogy legyen kihez odabújni, ha „veszélyt” érez. A másik nem igazán igényli ezt a közelséget, ő odamegy mindenkihez, ő a felfedező és minden érdekli.

Fel kell tudni ismernünk, hogy ki Ő!

A numerológia – mely több ezer éves atlantiszi tudomány és Püthagorasznak valamint tanítványainak köszönhetjük, hogy hozzánk eljutott – szerint a születési dátumban el van rejtve a személyiségünk, és a születési dátum számainak összegéből megkapjuk a missziós, vagyis a SORS számunkat, ami erre a fizikai életre az életfeladatunk. De utat is mutat, hogy ezt a sorsot hogyan kell megvalósítanunk. Tehát a születési dátumból mindent megtudhatunk, ami egy ember életében lényeges.

Amíg az ember el nem éri az úgynevezett lelki érettség korát (27-35 év között, születési dátumtól függően) addig a születési napja, azaz a karakterszáma és a személyes évek, hónapok energetikája a fontos az életében. A személyes év mindig születésnaptól születésnapig tart – a számjegyeket össze kell adni és egy jegyre redukálni.

Pl. 2009. 02. 23-án született gyermek esetében

Karakterszám: 23=>5

Személyes év: 2011. 02. 23 =>11=>2

Személyes hónap: személyes év+tárgyhó: 2+3=>5

Gyermekünk 5-ös karakter, ami meghatározza az alapszemélyiségét és jelen esetben 23=>5, ezért hat rá a 2, 3, 5-ös energetika egy életen át. Ebből már látszik, hogy a karakter alaptulajdonsága, hogy az érzelem és értelem vibrációja egy jellemben jelenik meg. Nem könnyű kiismerni, mert érzelmei és reagálásai úgy változhatnak, ahogy a szél fúj.

Február 23-án a 2-es személyes évébe lépett, és ez az energetika egy évig vele marad, amely erősíti a karakterszámban lévő 2-es energetikáját. Itt felerősödhet a békére, a belső nyugalomra való törekvés, alkalmazkodóbbá válhat. Viszont hozhatja a hangulathullámzásokat, félelmeket is az életében: félti a szeretett személyt – nyugtalanná válhat, ha nincs vele! Mivel rejtetten megjelenik a 11-es mesterszám, ezért mindezek az érzelmi változások villámcsapásszerűen jöhetnek. Az egyik pillanatban minden csendes, majd szinte ok nélkül kitör a vihar.

A személyes hónap vibrációja az 5-ös, ami nagyfokú szabadságvággyal, korlátozhatatlansággal párosulhat egy hónapon át.

Hol az egyik, hol a másik energetika bukkan fel a személyiségében, és tényleg olyan, mint a szélkakas, hisz próbálgatja a határait, és persze a miénket!

Természetesen nem lehet életünk minden pillanatát kiszámolni és annak megfelelően felkészülni az eseményekre, hisz akkor mást sem tennénk, csak számolgatnánk!

Elég, ha tudjuk, hogy mi milyen energetikával rendelkezünk, és milyennel a gyermekünk; feladatunk, hogy a kettőből, hozzuk ki a legjobbat!

Mivel családban élünk, ezért a család tagjaival más és más módon kommunikál a gyermek. Mindenki tud együtt élni mindenkivel, ha ismerjük kapcsolataink zálogát, azaz a kulcsot a másik személy „használati utasításához”.

Ha almafánk van, akkor ne akarjunk körtét nevelni! S azt se felejtsük el, hogy egy almamagban ott rejlik az egész almafa lehetősége, de sokat számít, hogy milyen talajra hull, és élete során milyen gondoskodásban részesül. Ha mi mindent meg is teszünk, ami tőlünk telik, az élet viharaitól nem tudjuk megkímélni őt, de a felkészítésben nagy szerepünk van!

Ha tudatosak vagyunk, jó kertészei leszünk gyermekeinknek!

A cikk megjelent a www.babafalva.hu portálon 2011. márciusában

Kizárólag előzetes bejelentkezést tudok elfogadni.

ON-LINE BEJELENTKEZÉS

KAPCSOLAT